A burkolat tervezése, kivitelezése
Tűzzük ki a burkolat sarokpontjait és jelöljük rá a karókra a burkolat végleges magasságait úgy, hogy előre gondoljunk arra, hogy a víz milyen irányba tud majd távozni a felületről.Lejtessük el a háztól oldalirányba vagy független felület esetén a térkő burkolat gerincétől két oldalra. Nagyobb felületek esetén telepítsünk lefolyórendszert víznyelő vagy folyóka alkalmazásával.
Kössük össze a sarokpontokat zsinórral (ne lógjon be) és ássuk ki a köztes területet a zsinórhoz képest minusz 20-25 cm mélyre.

Rakjuk le a burkolat betonszegélyét a zsinór mentén úgy, hogy a szegély teteje egybe essen a zsinór magasságával. Ezután telepíthetjük a vízelvezető rendszert. A csapadékvíz elvezetés történhet a teherhordó réteg megfelelő lejtésével, nagyobb burkolt felületeknél indokolt az előregyártott folyóka elemek beépítése is. Nemcsak a felületi víz, hanem a szivárgó vizek drainezéssel történő elvezetése is fontos.


Az így megépült keret rendszert feltöltjük töltősóderrel vagy murvával a szegély tetejéhez képest minusz 5 cm -rel. A felületet egyenletesre igazítjuk, majd tömörítjük.
A tömörített alapra kétszerrostáltat hordunk, amit húzóvasak között tükörsimára igazítunk a lehúzóléccel. Ha a térkövezéshez 6 cm -es térkövet vásároltunk, akkor a fektetőréteget a szegély tetejéhez képest minusz 5cm -re kell lehúzni.
Ezután kivesszük a húzóvasakat és a helyét kitöltjük rostálttal. Az így kapott felületre lerakjuk a térkövet és beszórjuk fugázóhomokkal vagy kétszerrostálttal.
Száradás után besöpörjük a felületet - feltöltjük a kövek közötti hézagot - madj tisztára söpörjük a felületet, tömörítjük a burkolatot és az ezután keletkezett hézagokat újra feltöltjük fuga anyaggal. Ha ezzel készen vagyunk, a térkövezés be is fejeződött és használható a burkolat.
oldal tetejére főoldal








