Térkő lerakás sajátkezüleg
A térkövezés első lépéseként tűzzük ki a területet, ahová a térkő
kerülni fog. Ezt követően jöhet a talaj kiemelése, ami hasonlóan
egyszerű feladat, mint a kitűzés, tehát eddig bárki el tud jutni
különösebb szakértelem nélkül. Az első jellemző hibát ezután szokták
elkövetni a kevésbé gyakorlottak, mégpedig azzal, hogy kifelejtik a
járdaszegélyt. Sokan tévesen azt hiszik, hogy a járdaszegély egyetlen
funkciója, hogy optikailag egyfajta keretet adjon a térkőnek. Bár ez is
igaz, azért ennél sokkal komolyabb jelentőséggel bír. A járdaszegély –
mivel jóval mélyebben van a földben, mint a térkő – megakadályozza, hogy
a terhelés során megsüllyedjenek a szélső térkövek. Biztosan látott már
ilyet mindenki, de az alábbi metszeti ábrán be is mutatjuk, mire
gondolunk.
A talaj kiemelése és a szegélykövek lerakása után kezdődhet a feltöltés.
A rétegrend – ahogy az ábrán is látjuk – így fog kinézni: alulra sóder,
rá homok, majd felülre a térkő. Ennek a három rétegnek az együttese
fogja megadni a végső magasságot. Kezdjük a sóderrel.
A sódert körülbelül 20 cm mélyen kell betölteni a kiemelt talaj helyére.
Ennek a rétegnek különös fontossága van, ugyanis ez fogja majd a vizet
elvezetni a talajba. A sódert alaposan le kell döngölnünk, hogy
megfelelő minőségű alapot képezzen majd a térkőnek. Ehhez a munkához még
nem szükséges döngölő gépet bérelnünk, egy súlyos farönk is megteszi,
amire kétoldalt hosszú nyelet készítünk két lécből. Kissé fárasztó
munka, de meglepő, hogy a tinédzser srácok mekkora örömmel csinálják.
Valószínűleg azért, mert így kiadhatnak némi felesleges energiát.

A megfelelően ledöngölt sóder rétegre jöhet az apró szemcsés homok. Ezt
tömöríteni már nem kell, viszont szintezni igen. Mivel erre a rétegre
kerül rá a térkő, a homokkal tudjuk meghatározni a pontos magasságot,
valamint beállítani az egyenletes, sima felületet. Szükségünk lesz egy
szintezőlécre. Ez lehet úgynevezett libellás ölesléc is, amit
kifejezetten az ilyen munkákra találtak ki, de könnyű szerrel
eszkábálhatunk is, ha van otthon egy kb. két méteres egyenes léc és egy
vízmérték. A lehúzott és szintbe állított homok rétegre rálépni már nem
szabad, ezért egyszerre csak egy kisebb részt készítsünk el, arra jöhet
máris a térkő, és így haladjunk szépen hátrafelé.
A térkő helyreillesztésének több ismert módja is van. Az egyik elterjedt
módszer, amikor egy gumikalapács segítségével a végső helyére ütögetjük
a követ. Ez nagyfokú odafigyelést és pontosságot igényel, munka közben
többször is ellenőrizni kell vízmértékkel a kövek helyzetét. A másik
módszer az, amikor csak egyszerűen rárakjuk a homokra a térköveket az
általunk kitalált minta szerint, és ennek végeztével egy vibrátoros
döngölőgéppel addig döngöljük, amíg el nem érjük a kívánt hatást. A
legszebb munkát akkor tudjuk végezni – és kezdőknek ez javasolt is –, ha
ötvözzük a két módszert. Gumikalapácsra mindenképp szükségünk lesz,
ugyanis a makacsabb térkövek nem mindig akarnak a helyükre illeszkedni.
Azt javaslom, üssük a helyére a köveket a kalapáccsal, majd menjünk
végig a kész művön döngölővel is. Tudni kell, hogy ha lerakás közben
mégsem ütögetjük be a köveket, akkor körülbelül 3cm-t fognak süllyedni a
gépi döngölés során, de ha beütögetjük, akkor is kell 1 cm-es
süllyedéssel számolnunk.
A térkövek helyére illesztéséhez feltétlenül használjunk kicsapózsinórt.
A kifeszített zsinór nem csak a végső magasságot mutatja meg, de ha az
egyik fuga fölött vezetjük végig, akkor bátran követhetjük a zsinór
vonalát, nem kell attól tartanunk, hogy „elmásznak” valamelyik irányba a
térkövek. Természetesen a kicsapózsinórt sem kötelező szerszámboltban
venni, bármilyen madzag, vagy spárga megteszi, feltéve, hogy elég
hosszú, és nincs rajta csomó.
Kisebb méretű beton- vagy porfírlapok esetében felmerülhet annak igénye,
hogy a homokágynál masszívabb alapba helyezzük. Kezdők számára ebben az
esetben sem ajánlott a nedves betonba történő lerakás, sokkal
ésszerűbb, ha ugyanúgy járunk el, mintha homokba tennénk, de homok
helyett cement és homok 1:4 arányú keverékét használjuk, majd a munka
végeztével finoman porlasztott vízzel átlocsoljuk a felületet, így a
habarcs megköt.
Miután a térkő szépen a helyére került, szórjuk be a teljes felületet
homokkal, és egy seprű segítségével tömítsük be a fugákat. Ha ezzel
végeztünk, akkor se vigyük a homokot messzire, ugyanis bármilyen
alaposak is voltunk, meg fogunk lepődni, hogy az időjárás mennyivel
hatékonyabb nálunk. Az elkövetkezendő hetekben még többször meg kell
ismételnünk ezt a gyakorlatot, mire minden egyes négyzetmillimétert
kitöltünk homokkal.
Forrás:
www.epitesiportal.hu
oldal
tetejére
főoldal